Így használd a mobilodat lefekvés előtt, hogy tudjál aludni!

okostelefon és tablet

A mobilok, tabletek, laptopok által kibocsátott fény, illetve azonban belül is elsősorban a kék színű fény megzavarja a természetes alvás-ébrenlét ciklusunkat, ha este és éjszaka meredten bámuljuk a kijelzőt. Erre jelentenek megoldást a kijelző fényerejét és színeit állítgató applikációk, de most már született más felfedezés is a témában.

A dolog lényege, hogy – a tudósok állítása szerint – mivel a kijelzők kék színű fényt bocsátanak ki, így nem tud kialakulni a szervezetünkben az alváshoz szükséges melatoninszint. Este ugyanis a természetben nem jellemző a kék színű, erős világítás, ehelyett lenyugszik a nap, majd sötét lesz.

Ezt imitálják az olyan applikációk a mobiltelefonon, mint például a Twilight vagy az F.lux, melyek a napnyugta és a napkelte időpontját figyelembe véve veszik el a kijelző fényerejét és áthangolják annak színét. A Twilight kifejezetten erős vörös filtert tud rápakolni este a kijelzőre, ezzel lehet játszani, hogy kinek milyen mennyiségre, árnyalatra van szükség, mit érez optimálisnak. Hasonló applikáció jó pár létezik, lehet közöttük keresgélni.

A Mayo Clinic kutatói azonban most rájöttek, hogy miként használhatók lefekvés előtt a mobiltelefonok és a tabletek anélkül, hogy megzavarnák az alvásunkat, és hogy ilyen applikációt kellene telepítenünk. Ők ugyanis elsősorban a LED-ek fényerejét okolják a melatonin-termelődés zavaráért, mondván, hogy jó pár évtizede az emberek lefekvés előtt még könyvet olvastak egy félhomályba borult szobában, nem pedig egy erősen világító képernyőt figyelnek.

A vizsgálat során egy sötét szobában elhelyezett két tablet és egy okostelefon esetében vizsgálták műszerrel, hogy mennyi fényt bocsátanak ki különböző beállításoknál és távolságok esetében. Arra jutottak, hogy egyrészt a telefon fényerejét be kell lőni 30 lux alá, mert ekkor már nem fogja megzavarni a melatonin-termelődést, másrészt pedig legalább 14 inches (35,56 cm) távolságra kell tartani az eszközt az arcunktól.

Vagyis most már mindenki, aki eddig rettegett az alvászavaroktól, bátran bámulhatja lefekvés előtt is a mobilját, csak be kell tartani az említett szabályokat.

Persze, nem árt az óvatosság, úgyhogy ajánljuk a Twilight, F.lux és hasonló appok telepítését is. Illetve további opcióként, aki még nem tette volna, elkezdheti használni azokat az alkalmazásokat (Sleep Cycle, Sleep Time, Sleepbot, Sleep as Android) vagy akár eszközöket (Fitbit One, Jawbone Up) is, melyek az alvási ciklusát monitorozva – elvileg – a legoptimálisabb időpontban ébresztik az embert, persze az adott keretek között, amit beállítunk. Jó kísérletezést!

Címkék: , , ,

A Webshark.hu a hozzászólásoknál előzetes moderálást alkalmaz. Moderálási szabályaink itt olvashatók.

Széchenyi 2020