Fogadjunk, hogy nem tudod, melyik volt az első érintőképernyős okostelefon!

3

Szombaton (augusztus 16-án) ünnepelte 20 éves születésnapját az érintőképernyős okostelefon. De ahogy az életkorából is látszik, nem az iPhone-nal, sőt még csak nem is az LG készülékével kezdődött az egész őrület, hanem egy szinte ismeretlen készülékkel, mely annyira megelőzte korát, hogy légüres térbe csöppent 1994-ben, ráadásul voltak vele egyéb gondok is.

Eláruljuk: az első okostelefon az IBM Simon volt. Ez a készülék azt tudta, amit az akkoriban használatos PDA-k – amiket például a Palm gyártott -, ugyanakkor eszköztárát megfejelték még egy mobiltelefonnal is. Mivel akkoriban még nem ismerték az okostelefon kifejezést, ezért az IBM is csak személyi kommunikátornak nevezte el a készüléket, ami a PDA-kkal kívánta felvenni a versenyt.

Elsősorban azzal versenyzett, hogy a mobiltelefonálás lehetősége révén több szolgáltatást kínált, sőt az IBM elsősorban telefonnak tartotta, mely pluszban a PDA-k szolgáltatási csomagját is megkapta. Nem volt ez egy túlságosan bő kínálat:

  • e-mailek és faxok küldése és fogadása
  • számológép
  • naptár
  • címjegyzék
Az első okostelefon, az IBM Simon kijelzője

Az első okostelefon, az IBM Simon kijelzője (Forrás: Buxton Collection)

A 1,5×4,5 inches LCD-érintőképernyőjét nem csak stylusszal, hanem ujjal is lehetett nyomogatni. Az akkori tesztek szerint a magas, de keskeny kijelzőt elég nehéz volt olvasni. Ugyanakkor a stylus használata révén a kézírást is elfogadta. Viszont a billentyűzet egyfajta korai prediktív bevitellel is rendelkezett, mivel mindig mutatta a következő, leglogikusabban következő betűt.

Komoly hátrányt jelentett viszont a közel fél kilós tömeg, azzal együtt, hogy az akkumulátora így is csak 60 perces beszélgetést bírt ki. De a legfőbb probléma az ára volt, a készülékért ugyanis 900 dollárt kellett fizetni egy kétéves hűségszerződés mellett is. Később leárazták 600 dollárra, de igazán ez sem segített, a BellSouth szolgáltató mindössze 50 ezer darabot adott el belőle. Ezeknek nagy részét egyébként az IBM később visszahívta és megsemmisítette.

Címkék:

A Webshark.hu a hozzászólásoknál előzetes moderálást alkalmaz. Moderálási szabályaink itt olvashatók.

Széchenyi 2020